Hétfői napjának összefoglalója

Bella hétfői napja eléggé sűrűre sikeredett. Olyannyira, hogy időm sem volt még összeszedni egy bejegyzésbe tegnap, ezért most ez egy picikét hosszabb összefoglaló lesz. A korábbi napokról még így is van mit bepótolnom, de ezt külön fogom nektek elhozni. 9-én a paparazzik szúrták ki őt nap közben, amikor megérkezett Marc Jacobs irodájához, New Yorkban. Az autóból kipattanva azonnal a bejárathoz sietett, rá se nézett a fotósokra. Ők türelmesek voltak, és megvárták az épület előtt, így a távozását is megörökítették. Bella egy fehér összeállítást viselt, és nagyon is úgy néz ki, hogy rákattant a fűzőkre. Annyi biztos, hogy jól mutatnak rajta, és illenek is a stílusához.

image1~772.jpg  image5~586.jpg  image6~551.jpg  image10~397.jpg
image1~773.jpg  image4~619.jpg  image10~398.jpg  image15~281.jpg

Este már egy rendezvényre volt hivatalos, amit a New York-i Divathét keretein belül szerveztek. Az egész a “The launch of Antoni in the kitchen” nevet kapta. A partin testvére, Gigi is részt vett, de jelen volt még Serena Williams, aki jó barátja a Hadid lányoknak, Patrick Star és James Charles is, velük is fotózkodtak. Bella nagyon boldognak és felszabadultnak látszott a bulin.

120632963_g-1.jpg  image3~672.jpg  image12~342.jpg  image15~282.jpg

A parti után Kendall Jennerrel futott össze, hogy megvacsorázzanak a Carbone étteremben. Épp kiléptek az étterem ajtaján, amikor azonnal fotózni kezdték őket a paparazzik. Kendall igyekezett Bella mögé bújni, takarta is sokszor az arcát, viszont a Hadid lányt cseppet sem zavarták a lesifotósok.

120646300_k-1.jpg  120646337_k-3.jpg  120646402_k-7.jpg  120646683_k-19.jpg

Bella estéje ezzel még nem ért véget. Ő ugyanis egyedül ment tovább az Avenue nightclubba, ahol legjobb barátnője, Jesse Jo Stark lépett fel. Nem most először ment el a koncertjére, akárhányszor csak teheti, ott nézi őt az első sorban. A fotósoknak itt akkor sikerült elcsípniük, amikor megérkezett a helyszínre.

image1~775.jpg  image3~671.jpg  image7~518.jpg  image10~399.jpg