Megemlékezett nagymamájáról

Előző posztom legvégén röviden közöltem veletek, hogy Bella anyai nagymamája hosszú betegség után elhunyt. Oma sajnos régóta küzdött rákkal, amely végül legyőzte őt. Júniusban ünnepelte 78.születésnapját, amit lánya és unokái társaságában tölthetett. Bella is igyekezett sok időt tölteni szeretett nagymamájával. Erről a szomorú esetről nem szerettem volna külön bejegyzést írni, mert ez már teljesen a magánszférája, de annyira csodálatosan nyilatkozott a mamájáról, hogy úgy éreztem, ezt meg kell veletek is osztanom. Instagramon pár fotóval és videóval emlékezett meg róla.

Gyönyörű Oma-m már békésen nyugszik. Végre nem gyötrik fájdalmak… Az én spirituális állatom, példaképem, ikrem. Büszke vagyok arra a stabil háttérre, amit ő épített fel, és hálás vagyok azért, amiért életet adott a legjobb barátomnak és a mindenemnek, Yolanda Hadidnak. Rengeteget tanított az erőről, a humorról, a kegyelemről,a hozzáállásról és a szerelemről… Nem bírok arra gondolni, hogy többé már nem ölelhetem meg. De szeretettel gondolok arra, hogy most már Opa-val szárnyal boldogan a mennyekben… Érezzük, hogy mellettünk vagytok… Nyugodj békében Királynő VHD. ❤️

bellahadid_70085318_1161358487385123_4105749660832145471_n.jpg  bellahadid_69120551_168385970879289_6837833801627554972_n.jpg  bellahadid_67503010_1248631285343395_7781897545564015290_n.jpg  

Visszatért az Instagramra

Majdnem egy hónapnyi kihagyás után Bella visszatért az Instagramra! A követői olyannyira megörültek ennek, hogy igen hamar bezsebelt több, mint 1 millió szívecskét. Megosztotta velünk a családjával készült képeket arról a hétről, ami a botrány után volt. Tudni kell, hogy Bella azt az időszakot édesanyjával, anyai nagymamájával és testvéreivel töltötte. Ez kellett neki, hogy ezt a szörnyű esetet túlélje. Időközben megünnepelte a mamája és Anwar születésnapját is az anyja birtokán. Nagyon aranyos és meghitt fotókat mutatott meg követőinek, amiken főleg a nagyija látható. Bellának az első a család az életében, ezt bizonyítja az Insta fiókja is, ami tele van régebbi és újabb családi fotókkal.

❤️ mindig a legnehezebb a búcsúzás, de nagyon hálás vagyok ezekért az együtt töltött hetekért… 🌼 szeretlek @ansvandenherik @joannvdherik 🌼

bellahadid_66649480_684912805287894_6381550905136822612_n.jpg  bellahadid_65317072_172842760413153_8568439737240014338_n.jpg  bellahadid_65390225_119230986016280_9137437780454022514_n.jpg  bellahadid_65471461_683658962057790_3223975385183889590_n.jpg

Szombaton Disneylandben járt

Szombaton ünnepelték meg Leah McCarthy születésnapját, melynek helyszínéül az Anaheim-i Disneylandet választották. Velük tartott Gigi is, és még pár barátjuk. Pár szemfüles rajongó azonnal kiszúrta őket, és le is fotózták a lányokat, akiket egy testőr kísért végig. Volt, akinek egész közelről sikerült képet készítenie kedvenceiről. Bella egy fekete toppot viselt, egy bő fazonú rövidnadrággal.

D-02TC2UwAEnwW1.jpg  D-1KZ0NVAAEpcCY.jpg  D-1KZ0NUcAADJLe.jpg  
Ha már a fotósoknak nem sikerült jó minőségű képeket lőniük róluk, addig a kis brigád folyamatosan posztolgatott, kivéve Bellát. Ő most látványosan kerüli az Instagramot, ami teljesen érthető is a részéről. A képeken kívül videót is kaptunk (link).

D-4DBTCWkAAatss.jpg  D-4C7R0WkAAUXa2.jpg  D-1hFGaWkAAVJtu.jpg  D-1I2szWsAAVeyb.jpg

Instagram botrány

Az elmúlt napokban rengeteg támadás érte Bella Hadidot egy ártatlan Instagram Sztoriba posztolt kép miatt. A palesztin-amerikai modell épp a reptéren várakozott, erről készített egy fotót, amelyen épp felemeli a lábát az ég felé. Ez eddig teljesen botránymentesnek tűnik, azonban a háttérben ott van pár repülőgép, amik a Szaúd-Arábiai és az Egyesült Arab Emírség zászlóival vannak ellátva (kép). Az ott élő emberek ezt sértőnek vették, és rasszistának nevezték a modellt. Egyesek odáig is elmentek, hogy a Twitteren azért könyörögtek, hogy kitiltsák ezekből az országokból. Volt, aki a neves márkákat fenyegette meg, akik alkalmazzák Bella-t, hogy bojkottálni fogják a termékeiket, ha továbbra is a Hadid lány lesz azok reklámarca. A támadások főleg a Versace és Dior cégek felé irányultak, akik az utóbbi időben sűrűn foglalkoztatják a fiatal lányt. A Dior törölte is a legutóbbi reklámfilmjét. Ám itt nem álltak meg ezek a (SZÁNALMAS) trollok! Az egész Hadid családot betámadták Instagramon, sértő kommenteket hagynak a képeik alatt, és bojkottálni akarják őket mindenhonnan.

Bella másnap, amikor szembesült ezekkel, azonnal megmagyarázta a dolgot, és bocsánatot is kért (a semmiért). Egy nagyon hosszú üzenetet írt, melyet angol és arab nyelven is közzétett Instagram Sztoriban. Ebben elmagyarázta, hogy nem politizált, nem is akart senkit sem megsérteni, ő nagyon büszke a palesztin származására, és sosem tenne rasszista megjegyzéseket.

Helló mindenkinek! Azért posztolok most, hogy tisztázzunk pár dolgot, ami zavar….. Először is, sosem akartam, hogy a posztjaimmal vagy a platformommal gyűlöletet keltsek, különösen tekintettel arra, hogy mennyire büszke vagyok a gyönyörű és erőteljes örökségemre. Annyira szeretem és törődök is a családom Muszlim és Arab részével, a fivéreimmel és nővéreimmel, szerte a világon. Nemcsak a szívem mélyén érzek tiszteletet, hanem mindig is kiálltam az igazért, főleg ha a nagyszerű Közép-Keletet érintette. Eddig soha és sohasem fogok lenézően beszélni ezekről az országokról. Csak a szeretetükről és az igazi szépségükről fogok, amit a nagymamám és édesapám is tanított nekem. Érzem, hogy most csalódtak bennem, és ez szörnyen fáj nekem.

A fotó a cipőmről a Sztorimban tegnap SEMMILYEN politikai nézetet nem jelentett. Esküszöm. Tényleg nem vettem észre a háttérben ezeket a repülőgépeket, ez az igazság. Soha se lennék ilyen tiszteletlen ezekkel a légitársaságokkal szemben, nem is beszélve ezekről a csodálatos országokról. Nagyon szeretem ezeket a légitársaságokat, a repülőket és az embereket. Őszintén szeretnék bocsánatot kérni azoktól, akiket megsértettem, főleg Szaúd-Arábiától és az Egyesült Arab Emírségtől. Soha nem gondoltam arra, hogy ilyen történne, és remélem megértitek, hogy félreértés történt. Nagyobb felelősséget fordítok a jövőben az ilyen témákkal kapcsolatban.Tényleg hiba volt, sose sértenék meg senkit. Annyira sajnálom. Köszönöm a figyelmet, szeretek mindenkit.

Nemcsak Instagramon, de Twitteren is magyarázkodhatott a kialakult helyzet kapcsán. Itt rövidebben reagált az esetre.

Ez őszintén hiba volt így korán reggel… Soha, soha nem állt szándékomban megsérteni senkit sem. Annyira sajnálom .. ❤️

Ez annyira felesleges és értelmetlen kiakadása volt az embereknek. Ahelyett, hogy írtak volna Bellának, hogy “Bocsi, de megsértettél minket ezzel, kérlek töröld a képet”, rögtön támadni kezdték a közösségi oldalakon, bojkottálni akarják mindenhonnan. Bele se gondolnak a cseppnyi agyukkal abba, hogy palesztin származású, és miért is tenne rasszista megjegyzéseket, mikor büszke az örökségére, és ezt nap, mint nap hangoztatja is. Ráadásul rengeteg jó célra hívja fel a figyelmet a több milliós követői táborát használva, ami szintén nem a rasszizmusra utal. Vagy csak nézzék meg, hogy ki a párja! Abel etiópiai származású, ha rasszista lenne valóban, akkor együtt lennének? Hát nem! Bella nem rosszindulatú ember, nem erre nevelték, sose volt lenéző senkivel szemben sem, szeretik őt az emberek, akikkel valaha is dolgozott. Most pedig meghurcolják őt, miközben senkit sem akart megbántani…